Betszi mindenese

Magam- nem azt teszem , amit egyébként tennék.a tsd. normái által cselekszem.nem az álmaim és érzéseim szerint.Másokat helyezek előtérbe annélkül, h ez akár kölcsönös lenne.Max. kicsit összezavarodok és elnyomottnak érzem magam, de így biztos nem gázolok bele mások érzéseibe,amikről nem is tudom, h mennyire valósak,vannak-e vagy voltak-e már egyáltalán valaha is? Alkalmazkodni és tűrni.Sokkal többen csinálják ezt,mert inkább beolvadnak, mint kitűnjenek.És emiatt ez a legelfogadottabb.

Másokat- ez egy önfejű dolog,de talán hosszútávon ez az, ami igazán működik, ha az ember a saját útját járja.De kevesebb társsal a hétköznapokban.Szóval valamilyen szinten egyedüllétben.Bár ez az egyedüllét annyira már nem magányosság,ha elgondolkozok jobban, mert akik a jó pillanatokban és a rosszakban is egyaránt velem voltak ÉVEKIG,ebben a fajta önállóságomban is támogatnak.Mint az árnyék.Csak ők még napsütésben is léteznek.(nem irányítanak,csak ha kérem őket,támogatnak kérés nélkül) Mert ők  is úgy érzik, h igazán csak igy leszek BOLDOG, mert nem vagyok az a beolvadós típus.Lehet érte utálni (sőt kell is, mert társadalmilag ez az elfogadott és már átitatta rendesen a köznép szellemiségét ez az "utáljuk egymást mindig valamiért gyerekek"- tudat!),de akik ezt teszik, sosem érdemelnék meg még a "haverom volt egyszer" kifejezést sem.


Asszem elég sok idő kell, míg rendeződik az énképem (hála 1-2 embernek), de még mindig nem bántam meg és nem is fogom.Azokat vesztettem csak el,akik sosem voltak igazán közel és nem ismertek.Tehát a sérelmek egyszer csak,amelyeket okoztak,elmúlnak és tényleg csak az fog érdekelni, aki számít és értelmes kritikával próbál jobb útra terelni.
A " nincs igazad úgysem,úgyhogy inkább ne szólalj meg" szlogent hajszolókat kerülöm.Mert úgy nincs értelme semmiféle vitának.
Na sok volt a tanulság,kevés aki megért, úgyhogy ennyi is volt.Befejeztem.